DIY 3D-s könyv

Unknown | június 30, 2016 |
Sziasztok!

A következő DIY projektben egy igazán kreatív, akár ajándéknak is remek 3D-s könyv elkészítését szeretném bemutatni Nektek.



A helyi könyvtárban nagy leselejtezések voltak, ahol jó néhány láda könyvet akartak kidobni. Nekem sem kellett több, szépen átválogattam és úgy 20 kg-nyi könyvvel tértem haza. Csoda kincsekre bukkantam. Bár jó néhány már bőven 3x annyi idős volt, mint én, de azért sokkal jobb sorsot érdemeltek, mintsem, hogy elégessék őket. Volt köztük 2 egyforma könyv, amiből egy szuper kis ajándékötlet ugrott be egyből. Úgy gondoltam, hogy mások is biztosan szívesen megcsinálnák, ezért most felkerül a blogra is.

Hogy mi szükséges hozzá?
  • olyan könyv, amit már nem sajnáljuk meghajtogatni
  • vonalzó
  • sima papírlap
  • toll vagy ceruza

Az interneten rengeteg videó van fent az elkészítéséről. Egyáltalán nem bonyolult, viszont nagyon látványos. Minden videóban az első lépésként bemutattak egy programot, amivel el lehet készíteni a sablont, ami alapján majd meghajtogathatjuk a könyvet. Viszont én úgy gondoltam, hogy a program nélkül is nagyon egyszerűen meg lehet csinálni, nekünk saját kezünkkel.

Első lépésként a papírlapunkat hajtsuk ketté, vagy ha kisebb (nem A4-es), akkor a tetejét hajtsuk be, hiszen ezzel majd a saját dolgunkat könnyítjük meg. Ugyanis ezt majd be tudjuk rakni majd úgy a könyvbe, hogy a későbbi hajtogatásnál nem csúszik majd el a papírlapunk.

Ezután rakjuk bele a könyvünkbe és jelöljük meg, hogy mekkora nagyságú betűkkel akarunk majd dolgozni. Ezután válasszuk ki, a számunkra megfelelő szélességet. Én 6 cm-es részekbe rajzoltam bele a betűimet. Mindenki döntse el, hogy milyen vastagságú könyve van és ahhoz mérten válassza ki a betűk nagyságát. (Persze nem érdemes túl kicsit választani, mert akkor nem lesznek jól kivehetőek a betűk.)

Fél cm-ként meghúztam a vonalakat, majd arányosan belerajzoltam a megfelelő betűket.


Ha ezzel kész vagyunk, akkor már csak a hajtogatás van hátra.

Első lépésként belehelyezzük a megfelelő betűnket tartalmazó lapot, majd a képen látható módon behajtjuk a könyv első lapját. Tehát az a lényeg, hogy ahol az általunk megrajzolt betűnk körvonala van ott meghatjuk a könyv lapjait.



A következő lépésnél láthatjuk, hogy már kicsit lentebb kell hajtani, a következőnél még lentebb…és így tovább. Egy fél cm-es közben próbáljuk meg arányosan meghajtani a lapokat. Körülbelül 4-5 lépés jön ki fél cm-enként.








Ugye, hogy nem is nehéz? :)

Szerintem egy igazán jópofa ajándék lehet bárkinek, attól függően, hogy milyen szöveggel készítjük el. Remélem a magyarázat és a képek alapján már mindenki könnyűszerrel elkészíti majd a saját 3D-s könyvét.

Nagyon örülnék neki, hogy ha a saját munkáitokról küldenétek képeket, melyeket ha megengeditek a blogon is közzétennék. :)

Ha bárkinek lenne valami kérdése, akkor írhat nekem az e-mail címemre, vagy itt kommentben és válaszolok.

Addig is, legyetek jók! :)

Niki


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése